amikor utoljára beszéltünk, azt mondtad, én olyan valakit érdemlek, aki ugyan úgy szeret engem mint én őt. ja és hogy, te is azt hitted nagyon szeretni fogsz. de nem így lett. hát tudod, rengeteget sírtam miattad, és a szavaid miatt. nem fogom játszani a hősnőt, aki rezzenés nélkül tűrte hogy széthull a felépített boldogsága.. sírtam, zokogtam, napokig, hetekig .. de már egy ideje nem tettem ezt. csak néha-néha eszembe jut a mosolyod.. vagy fekszem az ágyamon, és beugrik a kép hogy régen a karjaid között feküdtem ugyan itt. de nem sírtam tőle, ma sem. tudod miért? kezd kitisztulni a kép, bármennyire is szeretlek. én nálad, 1000x jobbat érdemlek!