~A szívem elé kiírtam:FIÚKNAK BELÉPNI TILOS! Erre jött Ő, és elővett egy V.I.P. kártyát!

Karácsony.Erről a rohadt szóról mindig te fogsz eszembe jutni.Tönkretettél,igen.Fel fogok állni meg fogom mutatni,hogy nem árthatsz nekem többet.De mégis...annyira fáj.Nagyon,nagyon fáj.Legbelül.Senki nem érti meg ezt a fájdalmat,senki nem képes enyhíteni de még meg sem próbálják.2héttel ezelőtt még minden rendben volt...egy plüssmacit ígértél karácsonyra.Reménykedtem,hogy korábban odaadod amikor kettesben leszünk de nem tetted. Igen,csak egy hülye plüssmaciról van szó. Azt mondtad:"Nyugi,csak várj karácsonyig!" Az a jelentéktelen plüssállat nem is tudod mennyit jelentett volna nekem.Egy zálogot,egy ígéretet.De te ezt az ígéretet megszegted és elfordultál tőlem,ok nélkül és egyik pillanatról a másikra...Hát miért tetted? Miért kell vége lennie annak ami mindkettőnknek a boldogságot jelentette?! MIÉRT?! Sosem fogod megválaszolni...soha. Most egyedül vagyok. Senki nem hoz már téged vissza a hülye plüssmacival együtt.Pedig én vártam karácsonyig.Tudtam,hogy minden pillanattal közelebb vagyok ahhoz,hogy végre legyen köztünk valami.Vártam,türelmesen vártam.Az ágyamban már helyet csináltam a macinak,hogy mostantól majd mindig azzal alszom és mindenhova magammal viszem ha te nem vagy mellettem.Téged jelképezett. Véget vetettél ennek az egésznek.Csak tudnám miért...Akarom azt a mackót! Eleget vártam! Kivártam a karácsonyt...és te mégsem vagy itt...se te se az a gyerekes plüssállat.(saját szöveg.)

Az okos lányok nem sírnak a pasik után. Mert az okos lányok tudják jól, hogy egyik pasi sem ér annyit, hogy elkenődjön a sminkjük...

~ Veled túl sok, nélküled túl kevés, együtt végzetes.. ♥

És most vissza oda ahogy elkezdtük: idegenek..

Ne dobj el mindent, ne mond, hogy kár volt, nem vagy már közel, és nem vagy még távol...

Ha az agyamra hallgatnék, már rég nem tudnám a neved ... de van ez a lüktető szar..

A legnagyobb távolság a Földön nem észak és dél között van, hanem közted és köztem, mikor melletted ülök, te pedig észre sem veszel..

"Kevés vagy Ádám,nálam van az alma.Mit ér a kígyód,ha nulla a hatalma?!"

"Levegőnek nézel ahogy elmész mellettem,s letagadod az érzést,hogy valaha is kellettem. Nem nézel a szemembe,tán félsz attól amit látnál?Pedig a szemembe van minden amire valaha is vágytál! "

"mindent megtettem érted , elviseltem hogy játszol velem .. és tudod miért ? mert SZERETTELEK ! de tudod mit mondok most ? TAKARODJ A FRANCBA ! és írd fel a nevem , mert még egy ilyen hülyét úgysem találsz !"

az ember akkor is lehet magányos, ha barátok veszik körül!!

amikor utoljára beszéltünk, azt mondtad, én olyan valakit érdemlek, aki ugyan úgy szeret engem mint én őt. ja és hogy, te is azt hitted nagyon szeretni fogsz. de nem így lett. hát tudod, rengeteget sírtam miattad, és a szavaid miatt. nem fogom játszani a hősnőt, aki rezzenés nélkül tűrte hogy széthull a felépített boldogsága.. sírtam, zokogtam, napokig, hetekig .. de már egy ideje nem tettem ezt. csak néha-néha eszembe jut a mosolyod.. vagy fekszem az ágyamon, és beugrik a kép hogy régen a karjaid között feküdtem ugyan itt. de nem sírtam tőle, ma sem. tudod miért? kezd kitisztulni a kép, bármennyire is szeretlek. én nálad, 1000x jobbat érdemlek!

Tudod.. Sokat gondolkodom rajtad.. Rajtunk.. Amik voltunk.. S fáj az, amivé lettünk.. Hogy ma már egymáshoz sem szólunk, s egymásra sem nézünk.. Ennek nem így kéne lennie. Hiszen én még most is szeretlek.. És te is.. Szeretsz, Nem?! És mégis.. Nem tudom, mit éreznék, ha megszólítanál, vagy egyszerűen csak összeakadna a tekintetünk.. Fájdalmat, vagy örömöt.. Azt hiszem inkább a kettő különös együttesét.. A fájdalom és az öröm elvegyülne a szívemben.. szétfeszítené az érzés a szívemet.. De vágyom arra a szóra, arra a tekintetre.. De nem merek lépni.. Tudod.. Néha úgy megérintenélek.. Csak egy röpke pillanatra.. Csak végigsimítanék a kezeden.. Egy pillanat lenne.. De nekem annyit jelentene.. De nem merek hozzád érni.. Félek, hogy akkor minden eddigi álmom rólunk összeomlana.. Hiszen, tudom, hogy nekünk már nincs jövőnk.. Hiába szeretsz, és hiába szeretlek.. Én már nem tudnék veled lenni úgy, hogy ne fájna.. Mégis érzem.. Kellesz nekem.. Azt hiszem, veled is így van ez.. Hiszen ami véget ért, az már sosem lesz ugyanolyan többé.. Ez olyan se veled, se nélküled dolog, azt hiszem.. Mert nem tudlak elfelejteni.. De azt, amit tettél azt nem tudnám megbocsátani.. Nem. Ez nem jó szó.. Már megbocsátottam. Csak nem tudnám figyelmen kívül hagyni.. Ezt te is tudod.. Ez az ok. Amiért ennyi volt.. Amiért vége van.. De nem akarok nélküled lenni tovább.. De veled sem.. Tudod milyen érzés ez?? Igen, azt hiszem tudod.. Amikor el akarsz zárkózni valaki elől, hogy ne fájjon neki sem és neked sem.. De közben ez a valaki az a személy, akire legjobban vágysz.. Akire a legnagyobb szükséged van.. Hát ez a sorsunk.. Külön, egymásért szenvedjünk.. Elfogadom, ha te is. S te elfogadod.. Hát így én is.. Szenvedjünk csendben, a világ ne is sejtse.

Csak próbáltam időt adni neked, hogy hiányolhass. Hogy rájöjj, szükséged van rám. Játszottam az elérhetetlent, csak hogy utánam rohanj, fogd meg a kezem, és azt mondd: tévedtem! Te vagy az a lány, akire vártam! Soha nem lett volna szabad elengedni...csak próbáltam időt adni neked, hogy hiányolhass...de sohasem tetted meg.

ez volt az. az én tündérmesém ami halálra volt ítélve. a fiatalkori szerelem, az első igazi érzés mely eluralkodik feletted.. de bárhogy is harcolsz, a páncél egyszer eltörik s végetér a harc a szerelemér. nem vagy már elég erős és tulságosan fájnak a hegek ,hogy még egy lépést is tegyél. de végül nem te, hanem ő adja fel s lép ki a csatatérről egyedül hagyva téged a magánnyal. de ne félj,töröld le a könnyeid. egy nap valaki megfogja köszönni neki, hogy elengedett!

a felejtés nem azt jelenti, hogy kitörlöd az emlékezetedből, hogy azt se tudd ki ő. egyszerűen erős kell legyél és megáld, hogy mikor rágondolsz ne a szívet rengető, agyzsibbasztó fájdalom jusson eszedbe, mert elvesztetted, hanem egy igazi mosoly legyen az ajkadon, mert egyszer a tiéd volt és ez jó érzés. örökké a szived elrejtett zugában lesz a neve,de ha a zárat újra és újra felfeszíted, kiugrik a fiokból és az emléke megöl. hát zárd be,dobd el a kulcsot és menj tovább,az élet nem vár és ha majd visszapillantasz és ürességet látsz, csak akkor jössz rá, hogy mit vesztettél igazából. nem őt,nem egy szerető szívet, hanem az életed oly sok időt, amit arra szántál, hogy egy szellemet üldözz, mindhiába..

Nem engedhetem meg, hogy tönkretegyél. Meg fogom mutatni, hogy erősebb vagyok, mint te.

Nem tudom, miért csinálod ezt velem. (…) Mosolyogsz rám, anélkül hogy tudnád, ez mit tesz velem. Megölelsz, de nem látsz többnek egyszerű barátnál. Egy nap nem fogom tovább bírni. Hiszen már most is alig tudom kontrollálni magam.

A kegyetlenség az, amikor közel enged valaki, majd eltaszít. Amikor megmutatja neked, milyen jó is lehetne, aztán újra ellök, te pedig ott maradsz összetörve a porban, teljesen kiszolgáltatva neki. Neki, aki szeret. De nem szeret annyira, hogy igazán az élete részévé válhass.

"Van, hogy már nem tudsz mit tenni. Csak állsz vele szemben, könnyes szemekkel, és elfogadod. Állsz, amíg el nem megy, amíg még látod az utca sarkán... És még utána is állsz, hátha visszajön... hátha nem gondolta komolyan... hátha... De nem jön vissza. Soha többet nem fog visszajönni. És te csak állsz, és magadat hibáztatod, hogy hagytad Őt elmenni..."

Soha senkit nem szerettem úgy mint őt...és a saját álomvilágunkat romboltam össze...azt amit felépítettünk. Együtt

az a pillanat.. mikor megölel és érzed,hogy dobog a szíve.. érzed az illatát. ott van melletted.. nem akarod elengedni.. leírhatatlan!

Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot.Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést.Még egy izzó csókot.Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy keresem.Túl későn jött az életbe, és most túl korán megy el...

nem vagyok más, mint egy mocskos szájú, bukott királylány.'

Mi, nők annyit tudunk gondolkodni feleslegesen. Már előre aggódunk olyan dolgok miatt, amik meg sem történtek. És persze rágódunk a múlton is, ami már rég elmúlt. Egy olyan álomvilágban élünk, ahol a dolgok már, vagy még nem léteznek, s közben elszalasztjuk az egyetlen lehetőségünket: a jelent....